Az erotika játék. A lapjaim adottak, hogyan játszom velük, csak rajtam múlik.

Azon múlik, hogy: „van, aki forrón szereti!”?

Nehéz erről a témáról írni mert, - mint mindenki - ezeket a gondolataimat leginkább a barátaimmal, vagy szerelmeimmel, szeretőimmel osztom meg. Bennem is azok a szégyenérzetek kerekednek felül, amik félre tételéről próbálok meggyőzni másokat a magánéletükben. Persze különbség van aközött, hogy nyilvánosan vallok erről, vagy személyesen a szerelmemnek. Épp ezért, erről a témáról nem beszélhetek úgy, hogy ne láttatnám magam. Így cikkem, önvallomás is, ha mindezt, mint pszichológus is teszem, de úgy, hogy ne tegyem közszemlére saját szexualitásom teljesen.

A szexualitás… Nagyon sok félét éltem meg eddigi életemben. (Se büszke nem vagyok rá, se szégyent nem érzek. Így hozta az életem.) Mondhatnám a nyugdíjas pöszmötöléstől, a rutinon keresztül, a felszabadult szárnyalásig, „ez kevés”-től, az „ez már nekem is sok”-ig a skála sok árnyalatát bejártam. Természetesen ezek a jelzők inkább arra vonatkoznak, milyen az én igényszintem, mint hogy minősítenék azokat, akikkel épp együtt voltam! Szexualitásom, erotikus részem  fejlődése, önismeretem változása a saját szemem előtt zajlott le, sokszor nagyon tudatosan, a tévedéseim felismerésével együtt. Talán ezért van most már képem arról, hogy működne jól (nekem!), mind  a szexualitás és természetesen ezzel együtt az erotika is. Feltételes módban, mert nem könnyű, hogy valóságban jól működjön. Sok oka van, miért.

Attól kezdve, hogy a megfelelő vérmérsékletű párt találom-e meg, azon keresztül, hogy éppen milyen életfázisban találkozunk, egészen addig hogy érzelmileg, emberileg milyen ember van a kémia, a vágyak egybecsengése mögött. Milyen értékrendekkel, milyen félelmekkel, sztereotípiákkal, családdal, barátokkal, gondolkozással, érettséggel, empátiával, érzelmekkel és még sorolhatnám mi mindennel. Arról nem is beszélve, hogy mindez tudattalanul működik, legalábbis addig jó, míg így működik… ha már elemeznem kell, rég rossz.

Mint egykori egyetemi tanárom mondta, akkor működik jól egy párkapcsolat, ha évek múltán is érezzük, ha elmegy mellettünk a párunk, azt a hullámhosszt, amin ő van, érezzük azt, hogy éppen mit érez, mire vágyik, „vevőnk” van az „adására”. Tudunk vele összehangolódni, minden erőfeszítés nélkül, akár a kisujja érintésétől. Ez nagyon szép kép, de elérhető? Talán igen/ talán nem. Állandó, vagy változó érzés? Sok kérdés felmerülhet.

Kadosa Kiss József: Grafika

A szexualitásra, és az erotikára is rengeteg sallang telepszik rá. Kezdve a tabuktól, mit illik és mit nem, azon keresztül, hogy megvédjük azt a képet magunkról, amit osztályunk, családunk, neveltetésünk, barátaink, és különböző sztereotípiáink a szerepekről megszabnak, addig, hogy saját bizalom képességünk határai meddig tartanak, mennyire merjük beleengedni magunkat a szabadságba. Ezek  a rejtett gondolatok nem csak egy emberben születnek meg, hanem mindkét félben, amint az erotikus vonzalom megszületik, magukkal hozzuk, akár akarjuk, akár nem. Sajnálatos módon, ha ez a „többi”, ez a sallang, nem tud őszinteségre találni, akkor általában a partnert cserélünk, elfelejtkezve arról, mi hozott össze minket, az a bizonyos mélyről jövő vonzalmat. Mondhatnám unásig, hogy intuíció.

Tudományosan, és mint magánember tudom, és érzem is az erotika különbözőségét az akár hetekig tartó egy-éjszakás kaland és egy mély érzelmi bevonódást igénylő erotikus együttlét között, és azt is milyen személyiségek állhatnak a két különböző szexuális viselkedés mögött, de ezzel nem feltétlenül vagyok kisegítve. Mi a kettő között a különbség? Legfőképpen, hogy az egyik vagy éretlen, vagy bizalmatlan, vagy nárcisztikus… sorolhatnám, személyiség problémák. A másik viszont játékos - míg nincs benne félelem a megítéltetéstől-, szabad - míg nem szembesítik a társadalmi normákkal- ,  és dinamikus - míg nem bénítják félelmek- , és legfőképpen éretten és szabadon szeret. Ezek a "kifogások", ambivalenciák inkább valami belső konfliktusról árulkodnak. Ezek azok a helyzetek, amikor nem értjük azt az ellentétes érzést magunkban, ami egyszerre vonz, és taszít. Mindez csak azt jelezné, hogy valamihez igazodni szeretnénk, ami ellentétes a belső késztetésünkkel. Sok kérdést viszont épp ez segítene tisztázni, pont azokat, amik mélyen belül okoznak ambivalenciát, többek között azt is, hogy nem annak a személyétől függnek, aki okozta, hanem bennünk van, és megoldásra vár. (Hivatkoznék korábbi cikkemre a szeretetről: „Így a két ember közötti valódi konfliktusok, azok, amelyek nem elleplezésre vagy projekcióra (kivetítésére) szolgálnak, hanem a belső valóságnak azon mély szintjén vannak megélve, ahová tartoznak, nem ártalmasak.”)

Milyen is lenne az érett szexualitás, erotika? Említettem a nárcizmust. Az egyéjszakás kalandokról, még ha nem is egy éjszakáig tartanak is, azt gondolom, azért nárcisztikusak, mert egyszerűen olyan, mint a maszturbáció (erre a témára nem tudok mást ajánlani, mint Fellini Casanovája Donald Sutherland briliáns játékával). Kialakulhat belőle valamifajta érzelmi kötödés (óhatatlanul kialakul, egyikben vagy másikban), de ritka, hogy az összhang kialakuljon a testiségen kívül a lélekben is. Legtöbbször az időzítések, az azonos lelki hullámhosszra kerülés már nem megy. (Senki nem mutatta ezt jobban be, mint Marlon Brando és Maria Schneider „Az utolsó tangó Párizsban” című filmben.) Akár egy  tükörrel, vagy egy régi fényképpel, virtuális képpel, önmagával behelyettesíthető a másik személy. A partner tárggyá válik. A szeretkezés magányos élmény marad. Erotikához közeli, vagy közelinek mondható állapotot hozhat létre, mert a figyelem megvan, de  központjában az egó van,  autoerotikus, ha még sokszor el is hisszük, hogy nem az (én is voltam így). Ilyenkor az erotika külső jegyei jelennek meg, klisék, technikák, szépség, ámítás, manipuláció… Ez az erotika álarc, ami gyorsan elröppen, mint egy pillangó, nem tartható fenn sokáig ez a látszat, ez a szerep. 
És az még a jobbik eset míg valaki önmaga identitásában van elmerülve, és kötödésre képtelen, mert létezik egy rosszabb változat, amikor tudattalan gyűlölet,  irigység, szégyen, megalázottság érzése... és még sorolhatnám, mi minden hajthatja a szexualitást. Az a vágy, hogy a szexualitáson keresztül megsemmisítse az ellenkező, vagy akár saját nem képviselőjét. Felfalja, ahogy szemléletesen Fellini ábrázolja "Imádkozósáskaként" (1:47-től). Az Imádkozósáskát elsősorban nőkkel szokták azonosítani, de legyen nő vagy férfi, viselkedése azonos. Csábít (még maga is elhiszi, hogy csodálója, szereti a másikat, de ez csupán eszköz), majd mikor magáénak tudja "áldozatát" megsemmisíti, hatalmát gyakorolja rajta és ebben éli meg a kielégülést. A szexualitáson, ámításon keresztül nagyon könnyű ezt megvalósítani. De ez sem erotika, semmi köze két ember kapcsolódásához. 
Mindkét személyiségproblémával ugyanaz a baj, hogy aki benne él, azt sem teszi boldoggá. Rájönni viszont nehezen jön rá magától, mi is a "baj" vele. Ha szakemberhez fordul, legtöbbször ugyanazokat a játszmákat kezdi játszani saját pszichológusával is, mint ahogy partnereivel is teszi. Ha az önismereten keresztül szembesül is a problémáival, a változás igénye benne kell kialakuljon, és azt talán nem is kell mondanom, hogy nem könnyű végigmenni ezen az úton, az önismereten.

Megint egy másik perspektíva a társadalmi nyomás. Nagyon divatos ma, szexisnek, erotikusnak, metroszexuálisnak tűnni,  épp azért mert a szexualitásban is nagyon fontossá vált a külső megjelenés, milyennek látszunk, mit tudunk elhitetni magunkról (legyen az a száj, hajszín, mozgás vagy öltözék, beszédstílus, flört, vagy könnyedség…), mint annak látszata is, hogy érzelmeinken tudunk uralkodni. Ha ezt nem viseli magán valaki, akkor gyorsan szexuálisan „looser”-nek érezheti magát. De félelemmel, szorongással járhat együtt ez a potencia-látszat is... meddig lesz képes a csábításra, vagy arra, hogy megjelenésében, technikájában, modorában mások erotikát lássanak, mikor lát át az álarcon valaki, vagy szeretne többet látni, mással szeretkezni, mint egy álarccal, ámítással... Ez az erotika inkább nevezhető ágy-tornának, és önnön képzelt képünkben való elmerülésnek. Az erotikára való képesség, senkinek nincs a homlokára írva, sőt mondhatnám külső jegyekkel nehezen kódolható. És ami a legfontosabb talán, az erotika valahol a tudattalanon keresztül hat, és ezek az esetek egyike sem nyújtja  azt a perspektívát, ahol esély lenne arra, hogy megnyíljon a tudattalan…

Az érett szexualitás, és az ezen keresztül megélhető erotika egyszerű, de teljességében megfogalmazhatatlan érzés nekem. Talán egy biztos, hogy a flow, és egy holisztikus azonosság érzésével jár együtt (Remélem, még nekem is nagyon sokat kell tanulnom e téren, és még érnek meglepetések is.). Most amit tudok róla, hogy nincs frusztráció, nincs aggodalom, és elsősorban arra koncentrál, ami a jelenben van, az egyesülésre, és a szeretetre. A fókusz egyetlen személyen sincs, és ugyanakkor mindenen. A világ kitágul, a tudat megnyílik, és megszűnnek a határok. Legjobban nekem a játékhoz hasonlít. Csak itt két személyiség játszik, minden érzékével, gondolatával, amit megnyitni képes, és a gyönyörrel, amit együtt élnek meg. Minden csoda, minden ugyanolyan nyitott, mint amikor elkezdtük felfedezni a világot. Nincs fenyegetettség, a világ végtelensége kézzelfoghatóvá válik, minden örömmel, szabadsággal tölt el. Az összehangolódáshoz a másik énjébe való behatolás, a befogadás, a megismerés, és a ritkán megvalósuló teljes elfogadás üdvös, mind a férfi, mind a nő részéről. Ilyenkor eltűnnek azok a sallangok, amiket a „tapasztalat” és a „nagy-okosok” ránk aggattak. A legkisebb anyajegyben is megtaláljuk a szépséget, örömöt, mindent a valójában, elementárisan nyitottan és a befogadásra készen élünk meg. Az érett szexualitás egy módosult tudatállapot, vagy legalábbis azt tud létrehozni, ami abból a szempontból figyelemre méltó, mert semmilyen tudatmódosító szerrel, imitációval, vagy manipulációval nem hozható létre ez a fajta módosult tudatállapot. De ez akkor következhet be, ha valódi érzések vannak mögötte, és olyan személyiség, ami érett ennek befogadására. Nem könnyű, hogy egyszerre két emberben megszülethessen. De lehetséges. Talán ez a módosult tudatállapot teszi, teheti, hogy erotikusan is sokkal nyitottabbak lehetünk egymásra, és hogy a közös fantázia is megszülessen.

Ahogy sok pszichológus állítja, a módosult tudatállapot szintjeihez, különböző érettségi minőségek kellenek. Ha korábban tapasztalunk meg egy módosult tudatállapotot, mint amire érettek vagyunk (akár drogtól, akár szeretkezéstől, vagy biciklizéstől jön létre) nem azokat a hatásokat kelti, amiért jó ez a tudat állapot, hanem inkább a félelmeket, a szorongásokat erősíti. Így (saját tapasztalatom alapján is elmondhatom) a szexualitáson, szeretkezésen keresztül megvalósuló módosult tudatállapot létrehozhat egyfelől valóságos erotikus együttlétet, az érzékelés kifinomulását, a nyílt megismerését a másiknak, és a benne/vele való feloldódás csúcsát, a gyönyört, a világ kitágulását, de erősítheti a félelmeket, és a szorongást is (akár ugyanabban a kapcsolatban is).

Mindenki által ismert kifejezés a „gourmand” kifejezés, de kevesen tudják, hogy ez inkább azt fejezi ki, hogy valaki habzsol. Míg a „gourmet” az, aki kifinomultan, az ízek szerelmese, és aki ismeri az összetevőket, tud velük gondolkozni, érezni, szereti az ételt magát, és annak minden összetevőjét. Örömét leli a petrezselyem zamatában, szépségében éppúgy, mint egy szelet hús vörösségében, egy bor olajos csillogásában. A gourmet, ismeri minden részét annak, amit kostól, folyamatosan tanulja. Amikor nem ismeri még a fogást, akkor próbálja megismerni, ízleli, amikor már ismeri, akkor annak örül, hogy újra és újra még jobban megismerheti, hozzátesz egy csipetnyi „mást”, és újra megismeri. Tulajdonképpen erotikus a viszonya az étellel. Miért? Mert kapcsolat van közöttük, nem öncélú, hanem a felfedezés, a mély ismeret vágya vezeti, az hogy a legjobbat hozza ki a „kapcsolatukból”. A titkok, a nem „egyértelmű” felfedezése. Meglepetések, és az érzékek tapasztalattól-független, szabad felfedezése. Ahogy két azonosan elkészített fogás nem létezik (még ha ugyanazokat az összetevőket rakjuk is bele), úgy két azonos szeretkezés sem létezik. Az ízlelésnek épp úgy dinamikája van, mint két ember kapcsolatának. Folyamatosan változó. Sajnos legtöbbször mi tesszük magunkat rutinossá, elvesztve a fonalát annak a hullámhossznak, amin közösen tudtunk haladni, vagy választunk egy másik „kaját”, mert nem tudunk megújulni. Talán az majd jobban passzol ahhoz, ami a már megismert receptek alapján biztos „bejön”, nem izgatva fel érzékelő bimbóink, nyugalmat és biztonságot ad a mindennapokban.

Miben különbözik a valódi erotika a pillanatnyi kielégüléstől, attól az illúziótól, hogy ínyencek vagyunk, pedig csak habzsolunk? (Napokban látott filmet ajánlanék, a Shame című filmet.) Éppen a fókusz helyétől, és attól, hogy nem egy egyszerű energia leadás, egy feszültség megszüntetése, ami hajtja. Igazi erotikát, akár két ujjbegy találkozása is kelthet, ahogy két szempár találkozása, vagy a teljes testi egyesülés, vagy egy gerinc végigsimítása. Ha a fókusz pont a találkozáson van, érezve az egységet, annak minden pórusával. Mint a tangónál, a figyelem középpontja a két személy között van, a kölcsönhatáson, mert ez teszi lehetővé az egész egységére, és annak rezdüléseire, folyamatos haladására, áramlására való figyelmet. Pontosan úgy, mintha az eddig két külön álló rész egybeolvadna. Olyan érzés, mint mikor nem létezik idő, tér, csak az egybeolvadás, ahogy a gourmet is egyesül az étellel, minden alkalommal.

Mikor lehetséges ez az állapot? Mikor mondható, hogy megtaláltuk azt a partnert, akivel erotikusan a legjobban összeillünk, azon túl, hogy valamifajta vonzalmat érzünk iránta, vagy már a partnerünk, szeretjük? Sokban befolyásolja, hogy erotika születik vagy sem, a két ember szexuális és érzelmi érettsége, és nem utolsó sorban energia szintje (libidója). A szenvedélyesség, a szexuális nyitottság, van akinek érzelmi életének fontos része, van akinek ismeretlen, és nem is ismeri ezt a tüzet, és a kettő között is ezernyi árnyalat létezik. Nem „betegség”, ha valakit nem érdekel a szexualitás, vagy kevésbé tud hevülni! Találkoztam már olyannal, aki úgy nézett rám érthetetlenül, mintha ufó lennék, amikor érzés-világom megosztottam vele. Olyannal is, akinek az energiáinak leadása volt a szexualitás. Sőt olyannal is, aki valamilyen okból mások érzelmeinek „kukkolásából” merte a hevületet átélni. Különbözőek vagyunk. Mindenre talán igaz, hogy annyit tud az ember belőle meríteni, amennyit áldoz is magából, és ez a képesség mindenkiben más. A lényeg a saját, és az éppen megszülető közös szint megtalálása volna. (Talán a "Zongoralecke" című filmben láttam eddig a legszebben megfogalmazni ezt az összehangolódást, és azt is egyben, mikor nem sikerülhet.)

Befolyásolja az erotika megszületését, mennyire merjük felvállalni  önmagukat teljességében, mennyire befolyásol minket a környezettől kapott, de már belsővé tett elvárások, megfelelések, de nem csak önmagukkal kapcsolatban, hanem a partnerrel kapcsolatban is. Mennyire tudunk, akarunk arra időt, energiát, figyelmet szánni, hogy életük e területe is egészségesen tudjon működni, és ne csak vegetáljon, vagy látszatra éljen csak. Mennyire tudjunk integrálni szexualitásukat életük, személyiségük egészéhez. Mit értek ezen? Azt, hogy nem attól jó nő, vagy jó pasi valaki, hogy milyen profi, milyen technikái kliséi vannak, milyen jól tudja eljátszani az „erotikus”-t, mennyire tud hevületet kelteni másban, vagy manipulálni mások érzései, hanem attól, hogy mennyire tudja felszabadítani önmagát, mennyire azonos önmagával és mennyire képes ezzel az önazonossággal együtt az egységre, örömre a másikkal együtt. Mondhatnám, hogy van, akinek külsőségekben megy az "erotika", de van, aki belsőleg tudja megélni. Az egyik egy magányos öröm, így kielégíthetetlen, állandó visszajelzésre, és új ingerre éhes. A másik az egyesülés öröme élteti, és gyönyört ad mindkét félnek, annak minden részletével. Maga az összeolvadás gyönyöre, és az érzések széles skálája a hajtóerő.

Nem rossz az első, ha valakinek személyiségfejlődése ott van, akkor számára legjobb ez a fajta megélése a szexualitásának (nem is tudna mást). A fontos az lenne, hogy hasonló érettségi szinten legyünk. Mert, ha nem akkor sajnos a másiknak teljesen érthetetlenek a bennem zajló folyamatok éppúgy, mint nekem az övéi. Vagy amit ő megél, azon én már rég túl vagyok, de a megértésen kívül az előrelépését, csak akkor tudom segíteni, ha ő is akarja, látja. Így a két ember mind élményben, mind érzelmileg elmegy egymás mellett, és végül nem csak élményeiben, de a szexualitás maga is magányossá válik. Így akkor járunk legjobban, ha érzelmileg, személyiségileg és szexuálisan is magunkhoz hasonló érettségű partnert választunk. De ez nem a kortól függ. Sokszor egy húsz éves ember lehet sokkal érettebb, mint egy harminc, negyven, ötven éves. Csak akkor kezd rálátni az ember a saját érettségi szintjére, amikor már nem elégíti ki ez a fajta „maszturbáció”, és kialakul benne a vágy egy teljesebb erotika, szexualitás megélésére. Nem tudhatom, hogy mindenki átmegy-e ezeken a szakaszokon. Lehet vannak, akiknek olyan egészséges a személyiségfejlődésük, hogy spontán jól működnek első pillanattól e téren, de sajnos azok a problémák amikkel találkozom a hétköznapi életben is, és nem csak mint pszichológus, mást sugallnak, így szkeptikus vagyok.

A valódi erotikát nem lehet imitálni, és lehet valaki nagyon profi az aktusban, vagy „technikás”, mégsem hoz igazi szexuális, erotikus élményt. Például, amikor az egyik azt mondja ő még nem kész ma rá, vagy nem érzi a kapcsolatukat olyannak, hogy most neki időszerű lenne, vagy egyszerűen fáradt, vagy elfoglalt és partnere csak egyet akar, hogy szerezzenek neki örömöt, kielégülésre vágyik csak, nincs se „vevője”, se megoldása az aktuális szinten való összehangolódásra. Megtehetem, de ez  sajnos csak „dugás” lesz, rutin, ha ragaszkodik a saját elvárásához (Egy párkapcsolatba  a „dugás” is, és még sok más fajta szeretkezés is belefér! Az összehangoltság hiányzik ebből a helyzetekből.). Rutinból sok mindenre képesek vagyunk mi nők éppúgy, mint a férfiak is. Arra a pillanatra biztos, hogy megöli az erotika lehetőségét is, kiábrándító, mert ha odafigyelt volna a másik (vagy épp én), akkor észrevenne valamit, hogy más, nem összehangolt, „érző” érintéseket kap, hanem rutint. Mindenki számára végül kiábrándító, ha a fonal újra felvehető is lenne akármikor. Mindez nem azt jelenti, hogy valamelyikünk vágya fontosabb lenne, sem azt, hogy szavak nélkül is mindent értenünk, éreznünk kellene. Éppen az a más az összehangolt erotikában, hogy aktualizált, képes elszakadni pillanatnyi elvárásunktól, és formálható akármerre, rugalmas. De épp ez nem megy annak, aki már bejáratott klisék alapján éli szexuális életét, profi, "rutin-profi", reakciókat képes kelteni, de önmaga nem reagáló.
Talán a szeretkezés, és az erotikus megnyílás állapotában tud az ember legkevésbé magának és partnerének hazudni, és ezekre is ráérezni. Intuíciónk, ebben az állapotban erősebb, mint máskor, fogékonyakká válunk a valóságra, az őszinteségre, empátiára, saját és partnerünk vágyainak megismerésére, befogadására, vagy épp elutasítására. Számomra ma már egyetlen helyzetben jelenik meg az erotika, amikor érzelmek is kapcsolódnak a személyhez, aki iránt az erotikus vágy megszületett. Az erotika páros tevékenység, és épp ez, ami szépségét, különlegességét adja, a hibáinkkal együtt.

Kadosa Kiss József: Grafika

Ha megtaláljuk azt az aktivitási, szenvedély szintet, ami legjobb a számunkra, de szégyenérzetet kelt bennünk, az annyit jelent, hogy tabuk, normák, elvárások fogságában vagyunk. Ebben a módosult tudatállapotban, szabadságban, a teljes mezítelenségben mutatkoznak meg önmagunk számára olyan rejtett oldalaink, amiknek elfogadása talán a legnehezebb. Ambivalenciát élhetünk meg ilyenkor, két dolog között őrlődünk, jelen esetben vágyaink, vonzalmunk beteljesítésén, és önmagunkról kialakított kép megtartása között. A szerepek, nemi identitásunk, nemünknek megfelelő szerepekről kialakult képünk, és azok értékítéleteinek felvállalása, integrációja nagyon fontos szerepet kap. Mire gondolok itt. Mindenkiben vannak vágyak, de ezeknek a vágyaknak egy része olyan sztereotipikus képekhez kapcsolódik, amiknek komoly erkölcsi megítélésük van. Például mindenkinek van képe arról, hogyan viselkedik egy éretlen kislány, kisfiú, egy infantilis kamasz, egy kurva, selyemfiú, egy metroszexuális, vagy egy anya, apa, feleség, férj, nagyszülő. Nem csak képünk van róla, hanem ítéleteket állítunk fel tudattalanul arról, akit az egyik vagy másik szereppel azonosítunk, és ezek alapján (sztereotipikus) személyiségjegyeket olvassuk le. Önmagunkkal is legtöbbször így vagyunk. Ha nem az értékrendszerünk szerint tudunk viselkedni, akkor konfliktusba kerülhetünk önmagunkkal. Még akkor is, ha tényleges vágyunk az lenne, hogy megéljük a kurvát és a szende szüzet egy személyben vagy az anya szerepét egyszerre a szexis nővel. Férfiként ha a metroszexuális fiút és a szerető, gondoskodó férfit is magunkban érezzük egyszerre, vagy a gondoskodó családapát egyszerre a „szelíd motorossal”. De megemlíthetném itt az azonos nemű kapcsolatok szerepkonfliktusait is. Szorongásainkat sokszor ezek a sztereotípiáinkból megszülető frusztráló érzések adják. Önmagunk és mások –sztereotípikus- megítélésétől való félelem. Mindenkinek ajánlom ebben a témában a „Nap szépe” című Buñuel filmet, ami igaz csak a női szerepkonfliktust mutatja be, de elég beszédesen: „Kurva legyek vagy elegáns, illedelmes feleség?”.

Más az, amikor nem bennünk okoz konfliktust, hanem párunk ért félre egy-egy szerepet, és abból messzemenő következtetéseket von le. Például azt gondolhatja, aki „így” szeretkezik az biztos kislány, gyerekes, irányítható vagy épp ledér, könnyűvérű, kurva, vagy kisfiú, gyerek, vagy épp macsó, selyemfiú, agresszív, bunkó, hataloméhes, vagy mazochista/ szadista.  Ezek a sztereotípiák szintén kizárják a partnerként megélhető erotikát, mert a másik nem egy erotikus játéknak veszi, hanem a személyiségről von le következtetéseket, és talán ez sem lenne baj, de elkezd legtöbbször úgy is viselkedni a hétköznapokban is, mintha egy suhanc, egy kislány, egy kurva, vagy szadista/mazochista, egy alá vagy fölé rendelt ember..., olyan személyiségű ember lenne a partnere, amilyennek szexualitásában mutatta magát éppen. Nem az erotika részének veszi az inspirációk által vett figurákat, sem nem szerepjátéknak, viselkedésnek. Mindannyian következtetéseket próbálunk levonni a másikról, de egy mélyen megélt befogadáskor, elfogadáskor szerintem ezek a gondolatok fel sem merülnek, mert a valódi partnerség, egyenlő viszony kell ahhoz, hogy kialakulhasson, amibe fel sem merül a hatalmi, vagy fölény kérdése. Számomra így nevetséges akár pozíciókról, viselkedésről, akár más helyzetekből messzemenő következtetéseket levonni. (Felszínes kapcsolatban talán igen, és ebben az esetben az értelmezőben vannak félelmek, saját személyiségével kapcsolatban, és értelmezései legtöbbször épp önmagáról szólnak, és nem partneréről. Sztereotípiákon keresztül gondolkodik abban a helyzetben, amikor a helyzet épp azt adja, hogy el lehessen engedni őket.)

Keveseket ismerek, akik vágyaikat választják, akik bevállalnák önmagukat, vágyaik tárgyát, és alanyát, akár még úgy is, ha nem fognak megvalósulni azok. Sőt olyanokat sem, akik több szerepet, azok sztereotípiákon alapuló értékítéletei nélkül sikeresen integrálták eggyé, akik sztereotípiáiktól fel tudnák magukat szabadítani. Nem mondom, hogy nekem sikerülne, de törekszem átlátni saját falaimon. Ez egy vállalás lenne, valódi önmagunk és vágyaink vállalása. Ez  az egyetlen, ami független a partneremtől.

Ha szerencsések vagyunk, akkor partnerünk segíthet abban a belső konfliktusban, amit keltenek ezek a helyzetek. Befogad, elfogad, átsegít, hiszen mindez kölcsönös. A bizalom és őszinteség megadhatja az ítéletnélküliséget. Ez adja a szabadságot ahhoz, hogy értékmentesen ki próbálhassunk szerepeket, vágyakat. Ehhez még nem kell szerelem sem… de az erotika így születhet meg valóságosan, az intimitás talaján. Napjaink sajnos inkább tabukkal, sztereotípiákkal, normákkal vesszük körbe magunkat, „igazodunk”, és köpönyeg alá rejtjük azt, ami egyik legelemibb része létünknek, hogy önfeledten szeretni tudjuk egymást, annak minden porcikájával, részletével együtt, úgy hogy közben nem vesztjük el önazonosságunkat, felvállalhatóvá tesszük vágyainkat önmagunknak.  A „szerető” szót én úgy értelmezem: „szeretem” a partnerem, ha nem is feltétlenül szerelemmel.

Az erotika, az eros (ɛrɒs) szóból, eredetileg szerelmet jelentett, és jelentése hasonlatos az „agape” kifejezéssel, ami a legmagasabb szintű, Isteni-szeretetet jelenti. Mára elvesztette eredeti jelentését, mélységét. Talán kevesen tudják azt is, hogy a szeretkezés héberül azt jelenti, a megismerés (a másikat és önmagamat!). Ami ott kezdődik, hogy ismerem jelzéseit, felkérését, nyugalmát, hogy ismerem rezdüléseit, érzékeny testi és lelki pontjait. Ismerem, mit üzen jelenlétével, mikor a közelben olvas, vagy csak egyszerűen elmegy mellettem, kisujját hozzám érintve, ismerem gerince görbülését, éppúgy, mint lesütött szemét, amikor gondolatait el akarja rejteni… minden pillanat, minden együttlét erotikus, igaz a szexuális töltés különböző szintjén. Maga az intimitás teszi erotikussá. Mert olyan érzések töltik meg, amik csak annak az embernek az ismeretével, szeretetével és elfogadásával van összefüggésben, és ez egyesülhet a gyönyörben, testben és lélekben. Van rossz ennek a két szónak az eredeti jelentésében? Akkor mi az oka annak, hogy nem merjük valóságosan megélni? Félelmünk saját magunktól, a szabadságtól?

Mint írtam, az erotika, érzésvilágában közel áll nekem a játék fogalmához. És biztos sokan egyet értenek velem, jó játszani! Még akkor is, ha sokszor kellett megélnem a veszteséget, vagy vesztessé válnom- még ha soha nem is hajtott a győztes-vesztes játszma egy kapcsolatban. Nem vagyok tuti megmondója annak, mi a tökéletes szexualitás, erotika, még ha képem van is arról mi lenne a jó (nekem). A lapjaim, a lapjaink adottak, mindkét félen múlik, hogyan játszunk. Lehet kiábrándító, de vannak egyetemes emberi szabályai  a játékoknak, így az erotika egy részét is ezek szabják  meg. Talán a legfontosabb, az erotika olyan játék, ahol a játékosok egymásra vigyáznak.  Határait az egyének, vagy inkább partnerek állítják fel, ami akár az intimitás mélyülésével változhat. Mivel ez a játék bizalmi alapon működik, így talán az egyetlen el nem játszható tét ez. Mert, ha mégis, akkor ez az a kivételes alkalom, amikor vesztese(-i) lesz(-nek) a játéknak, máskülönben azt gondolom, csak gazdagodni lehet általa. A csalásnak, kabátujjba elrejtett „Ász”-nak, blöffnek, vagy felfújható mentőcsónaknak nincs értelme éppúgy, mint a pókerarcnak. Lehet, egy időre nyertessé tesz, de hosszútávon simlizni, csalni, sunnyogni tanít egy életre, és nem a valódi, izgalmas játékra. A játék menete szabad, a szó szoros értelmében. Ki kezd, ki milyen tétet rak, ki mennyire kockáztat éppen, ki merre lép, ki akar kipróbálni más kombinációkat, szerepeket, ki akar mélyebbre lemerülni, lebegni, elbújni, kergetőzni, vagy épp ellazulni… már szabadon választott. Nincs rossz tét, és nincs jó kontra, és ha nincs szorongás, gyávaság, zsugoriság vagy hazugság, akkor a megismerésnek, a táncnak csak a közös fantázia szab határt.

A test is emlékszik!

Valamifajta köszönettel tartozom, azoknak a férfiaknak az életemből, akik hozzásegítettek ahhoz, hogy eddig eljussak. Köszönöm! Különlegesen azoknak, akik valódi önmaguk osztották meg velem!